Garamant: Ózd

A hívő léthez hozzá tartozik, hogy olykor az ember megvallja a hitét. Ez következik a hétköznapok adta szituációkból. Amikor is ha az alkalom úgy szüli kénytelen kelletlen, vagy jó szívvel megossza másokkal a hitét, világnézetét. Valamikor csak egy segítő kezet kell nyújtani, vagy akár azzal, hogy belül, mélyen örül és bizonyos tevékenységekből kimarad. Sorolhatnám. Leginkább a hétköznapi jut ki nekünk, amikor is, mint kis gyertya világítunk, azaz megpróbálunk úgy élni, hogy az emberek meglátva a jó tetteinket a mennyei Atyát dicsérjék. Ezt Jézus mondta, de olyant is mondott, hogy hirdetni kell a jó hírt. Ezért néha napján kiáll egy kis csapat pár zeneeszközzel a kezében egy térre valahol és énekel Isten országáról. Ez az "evangelizálás", magyarul, elmondom a jó hírt, hogy: -Tudjál róla és megismerd a Teremtődet és ne kárhozzál el, TE kedves járókelő.

Ez történt Ózdon. Ott is van , egyenlőre, Pünkösdi Egyház. Mi meghívottak voltunk, egy ún. "tanulmányi kirándulásra".

Az evangélizáció kellékei:

Énekes, zenés fiatalokból álló csapat

Pantomimes jelenet és a hozzá kapcsolódó direkt bizonyságtétel.

Tánc

Te Angéla, nekem is kell majd így ugrabugrálni??

A végén a lelkész is beszélt, de Őt már nem fényképeztük le. Mindenki elképzelheti:

Egy viszonylag jól öltözött férfi, egyik kezében egy nagy Bibliával, a másikban pedig a mikrofon, és Igét hirdet.

A csapat többi tagja. Jó esetben Ők addig szórólapot osztogatnak, vagy pihennek, de lehet, hogy most imádkoznak, nem tudom. Valamint lufik és egy kis színezős asztal az árnyékban a gyerekeknek.

Valamint egy fajta - érdeklődő, hitetlenekből, azaz leendő hívőkből álló - közönség. Ez most csekély volt, mert egy forgalmas pont buszmegállójában volt helyszín. Igazából ennek az a hátránya, ami az előnye is : sokan elmennek, bár kevesen állnak meg. Miután a sok szóróanyagot ki kellett osztani, ha már kivittük, így ránk, a tanulókra bízták a piszkos munka nagy részét. Nekünk kellett az arra elhaladó, bámész, rosszabb esetben kritikus embereket siettükben megállítani, vagy utol érni, kedvesen, persze nem tolakodóan megszólítani, és átadni nekik a kis lapocskát, rajta a gyüli címével. Volt aki persze nem annyira sietett, és volt ideje és kedve is támadt kicsit maradni, beszélgetni. Ezeket az embereket meg azért nem mutogatom, mert ott nem kérdeztem meg, hogy akarnak e egy "unatkozó luxus feleség" internetes naplóján prezentálni a "hitetleneket".

Reméljük, minden eldobott szórólapot felszedtünk a padok alól a pakolás során, és voltak, akik megértették az aznapi üzenetet és felkeresik előbb vagy utóbb a pünki gyülit Ózdon.

Egy közös ebéd és csocsó parti után haza indultunk. Ez a csocsós kép nem tudom, hogy hol van, de még múltkor megvolt. Mindenesetre Bius volt a bíró. A csocsó asztal egyik végében egy széken ujjat szopizva figyelte az eseményeket. Egyik oldalon Péter és Endre a két apuka, a másik oldalon talán Krisztián, de lehet, hogy Zoza is, mert két menet volt, ill. Gábor akik még nem apukák. Eredmény: a részvétel a fontos! :-)

Eger felé félúton megálltunk egy forrásnál - ami a falból tört elő -

és a mellé épült templomnál .

(Inni, a város nyüzsgést és kánikulát kipihenni, lehet, hogy valakik még pisiltak is... )

Endre akkor elmagyarázta, hogy hol is vagyunk, de sajnos nem írtam le, majd még egyszer megkérdezem, és pótolom a hiányosságot.

Kép bal alsó sarkán Gréta cipője, ill. Zoza könyöke látszik.

A csapat tagjai: Sára, Endre, Angéla és köztük Krisztián,Zoza és Gréta, Gábor, Péter, Johi, Jómagam, Bius és Sára

Ez most fogócska?

A romokon ülök.

Később eszem is, de az nem publikus

Zoza nagyon erős fiú, Ő úgy pihent, hogy közben Grétát vitte a nyakában.

Bius is ivott és most még nem tudja, hogy mennyire fáradt. Cipeltesse-e magát, vagy menjen szaladgálni.

Ez a kirándulás már nagyon régen, valamikor Júlisban volt, és úgy emlékszem, hogy apa nyakában Bius megnézte a templom belsejét, mi addig a lányokkal a hűs árnyékban pihentünk. A lányok, a jéghideg forrásvízben tapicskolva meztelen lábaikkal teljesen felélénkültek: az ott heverő ágakból, kövekből először hidat, majd gátat építettek. Később a többiek is csatlakoztak hozzánk, valamint megosztották élményeiket: a templomban is jó hűvös volt.

Miután így lehűltünk, haza felé beugrottunk felmelegedni Egerbe. A autókkal övezett,meredek, szűk kis utcákon sétáltunk lefelé. Aki megkívánta, ízlése szerint jégkását szívogatott a forróságban. A mi lányaink Péterrel együtt négy ízű , ebből következően négy színű jégkását szorongatott, séta közben a szivárványos hűsítő átalakulva , egy ránézésre barnás-bordós valami lett a poharukban. Akár kóla színűnek is gondolhatnánk, nem kóstoltam, de elképzelhető, hogy az íze is azzá vált.