Boda

Boda egy szép kis szabadidő park Pécs mellett. Foci meccsek és nyári fesztiválok mellett családok is kibérelhetik. Így történ, hogy ebben az évtizedben, nem először ott tartotta találkozóját a kiskorpádi Szennai család. Mivel annyira szeretjük egymást, hogy még kánikulában is felkerekedünk, hogy együtt izzadjunk a padokon, miközben egy hideg sörrel akár valamelyik természetes vízi képződmény mellett hűsölnénk. Szóval elindultunk. Vittük magunkkal a kutyut is, de csak Miskolcig , ott Nusikára bíztuk, hogy majd kb. egy óra késéssel elinduljunk eredeti célunk felé, Pécs. Nusika a kutyánk pótmamája, majd erről is írok.

A sofőrrel beszélgetni tilos, ugye, de ő azért beszélhet. Itt említem meg, hogy a Balatonos hétvégén utazás alatt pl. "behívott az értekezletre", és én vezettem. Jó kifogás nem mondom, de visszafelé már nem úszta meg az M7-est!

Zsófia mama és János papa szivárványos házában aludtunk. Minden reggel beköszönt a napocska, és ilyen szép szivárványokat rajzol a konyha falára, függönyére ill. még az ajtófélfa sem marad ki!

Ha már a találkozó elviszi az egész napot, akkor legalább a kocsiban legyünk együtt! A két nagy hátul vackolta be magát, Bius pedig a két nagyszülő mellett.

Azt hiszem tíz órára beszéltük meg a találkozót, a többiek tudtak valamit, hogy később érkeztek:

A nap első pontja: apró vöröshagyma kockák gyártása.

Péter és Szilvia megmentett minket, Ők könnyezték végig a csatát, de megérte mert bár később ettük meg a pörit, de előre mondom: finom volt!

Már csak az utolsó darabok vannak hátra. Most hasznát vehettük Péter konyhatechnikai alapismereteinek, amikoron is még Bawtry Hall konyhájában szelte a hagymát. Akkoriban sem volt ritka a száz fős vendégsereg, és mivel a főszakács leírhatatlan akcentusát Péteren kívül is csak néhány helyi értette, valamint Péter amúgy is szuperman, szóval Ő részesült abban a kiváltságban , hogy Ron szárnyai alá vette, és pár dologra megtanította, mint pl. a prawn koktél készítésére is, kár, hogy én nem szeretem azt az állatkát.

Amíg a parkos bácsik az "előre odakészített" tűzifát még hasogatták, addig sok mindent lehetett csinálni, többek között ismerkedni a rég nem látottakkal, vagy éppen kinek mihez volt kedve.

A parkban található egy romantikus kis hely, a tó . Romantikus fákkal, kis fa híddal, már csak a romantikus naplemente hiányzott. :-)

A gyerekek körében is nagy népszerűségnek örvendett. Tiszta szerencse, hogy ilyen jól nevelt unokák jöttek, ill. a nagyobbak figyeltek a kisebbekre, a a látszat ellenére mindenki biztonságban volt.

Miután mindenki időben megérkezett, két óra késéssel, délben a tűző napon meg is kezdtük a vetélkedést. Először nem értettem miért bújik hozzám JOhi és Bius, hogy Ők nem játszanának, csak később esett le, hogy most dél van, és ehetnének valami "igazit" és pihennének. Érdekes máskor nem ilyen lelkesek a déli pihenést illetően, aztán valahogy még is játszottunk: egy csapat voltunk mi hárman: egy túlkoros gyerek, és két álmos ovis :-)

Itt éppen az első kihívás: Cinka és Anett, ha jól emlékszem, 12 kis golyót szórt szét a fűben, és mint a mesében a kis hangyák kerestük a szeszélyes királylány gyöngyeit.

A feladatok sorrendjére már nem emlékszem, de volt vizes lufi dobálás is, jövőre majd vízipisztolyozás is legyeeeen!

- NA, mit találtak ki már megint!

- Vágjál jó képet Bius, apa fényképez, és hogy fogsz kinézni anya emlékezős naplójában?!

Aztán volt egy olyan játék, hogy a saját labdánkat át kellett dobálni az ellenfél területére, csak hogy, nekik is ezt mondták...

Míg a gyerekek egy részét a napon főzték, addig a felnőttebbek az árnyékban hűsöltek, a rangidősek pedig melóztak:

kész legyen azaz ebéd!

Vizes lufi nem akart elfogyni, ezért sorba álltunk, és azt játszottuk, hogy fent hátra küldjük,

alul meg előre adjuk a lufikat.

Miután az előre idekészített fák megérkeztek, az étel is vidáman rotyogott a kondérban.

Igazából több kondér volt, de most csak a marha és disznó "vegyes" pörit mutatom, volt még egy csirkés is. Azért vegyes, mert egy tűzön főtt, és mindenki úgy ette, ahogyan akarta egyszerre vagy egymás után pakolta a tányérkájába.

Aztán miután kitornáztuk magunkat, másik alakzatot vettünk fel, körben állva kellett a lufit keringetni.

Hopp! Ez kiesett a kezünkből, és még a kis (árnyék)vakond sem bírta elkapni!

A lágy tojás vivést lágyan hajtották a lányok végre.

Na vigyed Johi, nem lesz nehéz, még a nagyok is elvitték!

Egy kis pihi a félig árnyékban: szőlő evés. Persze nem kézzel, mert az most koszos, hanem szépen fogvájóval kellett a szőlő szemeket felszúrni.

Ha nem is sorrendbe téve, de a vakvezető játékot is megmutatom.NAgyon ügyesen végig keringtük a vizes palackokat, és mindegyiket szépen kikerültük.

Miután olyan ügyesen dolgoztak a gyerekek, kaptak egy kis pihenőt, amíg az ebéd főtt:

addig arcfestés során folyamatosan alakultak át a gyerekek, ebéd után is persze, mi ebéd előtt kerültünk sorra. Íme ebéd előtt Bius, pont jó a feje, illik a monoklijához.

Hát nem bájos?

Ricsi felesége nagyon ügyes, a gyerekek pedig szépen ültek.

Edéd után aztán az árnyékban beszélgettünk, ill. a gyerekek felfedezték a tó és a kis park élővilágát.

Mint a mókus fenn a fán... Zsombor nem volt sokáig vidám, mert minden egyes mozdulatára apró száraz gallyak potyogtak a fáról , a lombok alatt hűsölők nyakára. Mielőtt kitört volna a háború, Zsombor is leérkezett, hát kérem nem mindig úgy van, ahogy jó lenne...

Őt nem festettük ki, így is nagyon szép. A népes család legifjabb tagja: Petra és Kati mama.

Kicsit kopottan, és fáradtan , de biztos élményekkel gazdagon indultunk haza. Az esti, speciális "Zsófi mama" fürdést majd legközelebb megmutatom. Minden esetre, mint ilyenkor lenni szokott felélénkültek, és vacsi után sorra nyújtották be a mesélési igényüket... :-)

Ennyi fért egy bejegyzésbe, és rengeteg képet nem tudtam kitenni, nem csak azért , mert nem tudom, hogy ki az akit ki lehet és kit nem, szóval ennyire futotta, akit érdekel, szívesen megmutatom a többit, ha beugrik egy teára!