Sorrend:
1, Penny után, most Csoki Cica rugótlanítása.
Csokiban nagyon erős rugók voltak, néha két három napra is eltűnt a csavargyárba. Miután a műtét során el kellett altatni, így félájultan vittük haza. Félig fennakadt szemekkel, kilógó nyelvvel fényes nappal. Érdekes volt látni a szembe jövő emberek arcán az undorral vegyes rémületet, amint meglátták a félig hulla merev macskát, mint vállkendőt a magamra terítve közlekedem.
Otthon aztán Bius és Gréta szigorúan figyelemmel kísérték az ébredezését.
Johi pedig rögtön ceruzát ragadott és lerajzolta az események szerinte való lefolyását.
Beszél még az utókor,
Hogy Kiről?
Doktor Bius róóól!
Haszontalan cica sajnos a műtét után nem nyugodott le, sőt! Aztán az első adandó alkalommal lelépett, azóta sem nézett felénk. Talán megsértődött?
2. Célba dobó az emeletről.
Mire is jó egy lépcső forduló gyerekszemmel? Például remekül lehet dobálózni róla plüssökkel.
Minél messzebb van a cél annál több pontot kap az, aki beletalál. Legmesszebb levő célpont a gyékény láda. A szekrény teteje az nem célpont ill a lámpa sem volt az. A kanapé, a halacska, a hárfa tok, a babzsák, két maradék anyag viszont pont szerzők helyek.
Ha van kézműves fagyi, most itt a süti. Citromosvaníliás linzert gyúrtunk, kiszaggatás után ételfestékkel kifestettük. Akár só liszt helyett is néha alkalmazható, a lényeg, hogy nincs benne nyers tojás, ill. folyamatosan alkalmas a torkoskodásra. Tulajdonképpen már három éves kortól lehet ezekkel az alkotásokkal bombázni a szerető nagyszülőket, ill. a kedves vendégeket.
Hogy a kinézete így sütés után étvágygerjesztő-é vagy sem, nem tudom?Nekem a mosolygós sütik a kedvenceim, és a főtt rák színű vak kis kacsa sem rossz. :-)
Tea mellé kitűnő!
Tea mellé kitűnő!
Kellékek:
Előtte estbe begyúrt, hideg linzer
Gyúró deszka
Kis nyújtófa
Szaggató formák
Kicsi! edénykék, mi az ásványvizes kupakokat használtuk
Ill. ételfestékek, elég a három alapszín, mert lehet keverni
Ecsetek
VizesTálka
Figyelem az ételfesték fog! Ne a legszebb ruhájában csinálja a gyerek, valamint ajánlatos védő
fóliát teríteni az asztalra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése