2013. január 4., péntek

Még egyszer nyár!

Hívogat a vasalni való, de rácsuktam az ajtót, még aludjon egy kicsit.
Az ebédem felejtős, már az ünnepek alatt elfogyasztottam. A vacsora még messze van.
Itt az ideje egy kis nyári visszaemlékezésre. A felhők sem úsztak még el teljesen felőlünk, de szépen dereng elő a nap, szürke az ég, hideg van hozzá, meg kis szél. Amíg eldönti hogy merre úszik, visszanézegetem a képeket.

Daniék már menetrendszerűen megérkeznek hozzánk, és az igazat megvallva, egy kicsit zajos lesz a csapat,
de nélkülük nem igazán nyár a nyár.
Idén Angéláéknak is volt szerencséjük olykor-olykor élvezni szerény klubhangulatunkat, remélem ők is élvezték.



Angélával ékszert is készítettünk



 Ellátogattunk Egerbe. Busszal!



 Kicsi vagyok falra mászok!

Szerettem volna egy csoport képet, ahol mindenki szépen ül, és mosolyog. Nevetnek és zizegnek de két percig egy helyben vannak!

 Szépen állunk és mosolygunk :-) jórészt
 Angéla a helyzet magaslatán

 Bius elfáradt. Azt hittük, hogy álmos. Többek között álmos volt, innentől kezdve (fél tizenkettő ) estig aludt, másnap belázasodott.
 Szintén nyugodtan és fáradtan állunk

 Fedémesig kipihenték magukat - kivéve Bius, ő a kocsiban aludt - újult erővel fedezték fel a délutáni élővilágot amíg Péter siklóernyőzött.


 Hopp egy valami horogra akadt.
 Nutellás - szöcskés kalács. Az ember nem hal itt éhen. A szöcske megmenekült végül is,volt ugyanis még Nutella a kosárban.



Ezi összehozott egy szöcske esküvőt, ez a csók előtti pillanat. Tudományosan kimutatható, hogy egy fiú és egy lány szöcske van a kezében, hát miért ne házasodjanak össze? Ugye szép pár?

 Ide ellátogató gyerekeknek kiváltsága a beülőből készült hinta

 Közös hinta
 Megeredt a szél. Azt hiszem Johi kite-ozik

Hát persze, Laci bácsi tanítja az ernyő irányításának alapjaira.



 Aki szerencsés a leszálló stabil szélben még repülhet is egyet! Biztonsági felszerelések utolsó szigorú ellenőrzése, ezt mérlegelés előzi meg. Johika belefér a 30 kilóba :-)
 Johika ott repül, ha kinyitja a szemét, sok minden szépet lát!


Daniról is készült egy kép, ahogy tornázik a széllel

Ez a kép nem tudom mikor készült, de Bius már jobban van.
Rengeteg kép nem fért fel, azokat az illetékeseknek eljuttatjuk. Köszönjük, szép volt! Jövőre újra összeáll a csapat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése