Idén nyáron egy rutin szűrő vizsgálat során, kiderült, hogy
meg kell engem műteni ASAP (amilyen gyorsan csak lehet.)
Másnap reggel,amíg a műtétre vártam a kórházban, szerettem
volna egyedül lenni, rendezni a gondolataim, felkészülni stb. Azonban a négy ágyas
szobában már hárman feküdtek, mikor én beléptem. Egyértelmű kommunikációként, amilyen gyorsan csak lehetett elrendeztem a dolgaimat, és a fal felé fordultam
az érdeklődő szobatársaknak jelezve: hagyjon engem mindenki békén.
Ahogy ott feküdtem, magamban mantráztam: Jézus, legyél
velem. Köszönöm, hogy itt vagy, kérlek áldd meg az orpeáló és altató orvosokat,
kérlek, kérlek, kérlek…
Papírom van róla, hogy ismerem a Bibliát, de egyetlen
igevers sem jutott eszembe. Csak egy dal, amit előző héten hallottam: - Ha
félsz, csak higyj, ha sírs, tarts ki… van mééééég reméééény, vaaaan mééééég
remééééény….
-
Hát persze, hogy itt vagyok. – ismertem fel
belsőmben a hangot. Aztán bevillant egy gondolat, itt NEM ÉN VAGYOK A FONTOS.
Ez a probléma is el fog múlni nélkülem, vagy velem együtt. Én már
megmenekültem, de a szobatársaim még nem ismerik Jézust.
-
AAAAAjaaaaj, hát ebből beszélgetés lesz!
-
Kérlek Jézus segíts, hogy tanúd lehessek…
A meglehetősen személyesre
sikeredett beszélgetés - közben a nővérke gyakran ki –be járt, és meglehetősen lassan
cserélt ágyat - alatt a többiek szépen egymás után hazamentek. Fogalmam sincs mit értett
meg a szavaimból a szobatársam, de mivel folyton kérdezgetett, muszáj volt válaszolnom. A
végén már azon nevettünk, hogy két „leszedált” ember milyen viccesen tud - próbálkozik – artikulálni... :-)
-
Csak ennyi? –kérdezte érezte enyhe meglepődéssel
és csodálkozó szemekkel, miután imádkoztam érte.
Ejnye,
milyen tanítvány vagyok én, hogy rögtön nem táncoltak körül minket mennyei
lények… nagy szemekkel néztem a velem szemben ülőre, most mi van?
Aztán kiderült, hogy valami
szépen felépített szónoklatot várt tőlem, bocsi J
mert máshol úgy tapasztalta, amit ő nem tud megtanulni … Hány diploma kell, hogy
valaki megszólíthassa a saját édes apját? (Itt most egy szerető szívű apukára gondolok, nem egy tekintélyelvű
autoriter emberre ) Ilyen „egyszerű” az egész??!!
Valami titok született, egy
gyermek megszólította a Mennyei Apukáját.
Amíg a parkolóban a padon ülve
egy alacsony növésű fa árnyékában vártam Pétert, rájöttem, hogy a helyzetemhez bár nem odaillő, boldog vagyok.
Olyan jó volt egy nyitott szívű emberrel beszélni, aki elfogadta hittel Isten
Igéjét, az örömhírt, a megmenekülés útját!
Lehet, hogy ezért kellett bemennem?
Nem. Az szörnyű lenne! Isten jó, és tudom, hogy jókat ad.
Senki ember áldozata nem képes
másik embert megmenteni, csak Jézus Krisztus kereszthalála és Isten élő Lelke.
Akkor? Nem tudom. Azt tudom, hogy
Ő jó. HA rossz dolgok is érnek bennünket, Ő kiment sőt, a hasznunkra fordítja a
jövőben. Addig is a jelenben kitart mellettünk.
Mennyivel vagyunk különbek mi
tanítványok, mint a többi ember? Ki ígérte meg, hogy minden csak úgy lesz,
ahogy mi szeretnénk?
Ilyet én nem találtam, de van egy
ígéret: … minden nap veletek leszek a világ végéig… aztán egy másik… de
bízzatok, én már legyőztem a világot…
Talán nem erre van szüksége
azoknak, akik hozzánk hasonlóan nem tudják megoldani a problémáikat? Tanácsra?
Még egy jó tanácsra? Nem! Egy élő Jézusra! Merjük elhinni, hogy Ő él!
